A fenti fogalom egy olyan személetmódot jelent a lovaglásban és az okatatásban, amely - szakágtól és stílustól függetlenül - a ló természetes ösztöneire és egyéni viselkedésére épített kommunikációra törekszik.

A lovat együttműködő partnerkért kezeljük, amely magába foglalja azt, hogy minden erőszakos kényszerítő erő nélkül és minél kevesebb eszközzel érjük el azt, hogy a ló önként fogadja el a lovas, azaz a mi irányításunkat és hajtsa végre a feladatokat. Amennyiben ezt sikeresen elérjük, akár nyereg és kantár nélkül is lovagolhatunk.

A lovat először az evolúció során élt természetes közegében teszem stabillá és együttmüködővé. Amennyiben ott teljes mértékben végrehajtja a kért feladatokat, csak akkor kérem tőle, hogy az általunk civilizáltnak nevezett világunkban helytálljon, mert ha saját zónájában nincs meg a komfortérzet (fél, megijed, ugrál stb.), akkor sokkal nehezebb dolgunk lesz vele az élet minden területén. Ehhez természetesen a megfelelő tartási viszonyok biztosítása is hozzátartozik.

A természetes lókiképzés legfontosabb pontjának tartom a szilárd alapok megteremtését, amire a későbbiekben mindig tudunk támaszkodni. A folyamat első pillére a földről történő lókiképzés, “földi munka” (német szakkifejezéssel Bodenarbeit). A második szakaszra akkor kerülhet sor, amikor már a földről kért jelrendszert tökéletesen elsajátította a ló. Egy másik személy segítségével próbáljuk a ló hátáról is kérni a megtanult jeleket. A harmadik szintet akkor érjük el, amikor a ló hátáról ülve adott jelek alapján is tökéletesen hajtja végre a ló a kért feladatokat.

Mivel a ló egy menekülő (préda) állat, ezért az ember csak akkor képes a lovat együttműködésre bírni, ha a ló az embert rangsorban maga fölött állónak, azaz dominánsnak tekinti. Ez nem feltétlenül fizikai erőviszonyokat jelent, sokkal inkább a határozottságra, magabiztosságra, gyors reakcióidőre, türelemre, precizitásra kell összpontosítsunk, vezetővé kell válnunk és ennek a testbeszédben meg kell nyilvánulnia.
Sokan a domináns viselkedés alatt agresszív megnyilvánulást értenek, ez téves felfogás. A legtöbb probléma abból szokott adódni a ló és lovasa között, hogy utóbbi nem képes a lova mellett igazi vezetővé válni. Ezért az oktatás alatt a lovasnak is kell e képességét fejlesztenie. A ló, ha nem érzi, hogy a szó jó értelmében vett domináns vezetője van, akkor egy nehezebb szituációban leváltja őt és átveszi az irányítást, pl.: haraphat, rúghat, bakolhat, ágaskodhat, elrohanhat a lovassal.

A lovas és lova között ne más legyen, mint bizalom, őszinteség és a harmonikus kapcsolat. Ehhez kiegyensúlyozottság kell mindkét fél részéről; éreznie kell a lónak és lovasnak egyaránt, hogy bízhatnak egymásban és számíthatnak a másikra minden helyzetben. Mindig törekedjünk az arany középútra! Nem azt mondom, hogy hagyjuk el a régi, bevált módszereket, elődeink tapasztalatát, de legyünk mindig nyitottak az új dolgok irányába, mert ennek hiányában megragadunk a tanulásnak egy bizonyos szintjén. Azt kell elérjük, hogy a lovakkal együtt töltött idő ne a folyamatos küzdelemről szóljon, hanem egy felhőtlen, önfeledt kikapcsolódásról mindkét fél számára, legyen szó akár versenyről, lószállításról, szüreti felvonulásról, lovastúráról stb.

A lovak problémái sokszor nehezen értelmezhetőek és előfordulhat, hogy úgy érezzük, hogy lovunk szánt szándékkal áll ellen, pedig sokszor más áll a háttérben. Nekünk kell felfedezni, illetve megérteni a probléma okát. Sokszor az ember számára egy természetes élethelyzet a ló számára trauma lehet. Meg kell értenünk, hogy lovunk számára ebben a szokatlan világban sok helyzet feszültséget kelt, potenciális vészhelyzetnek tűnik, ami őt menekülésre, ellenállásra készteti. Különbséget kell tennünk tehát a között, hogy a lóból hiányzik az együttműködési szándék vagy fél valamitől. A segítségünkre és kellő hozzáértésre van ahhoz szükség, hogy lovunk le tudja küzdeni ezeket a félelmeket, nyomásokat, problémákat.

Minden sport- és hobbilovaglás képviselője akkor lehet igazán boldog és kiegyensúlyozott, ha minden negatív fóbiától, félelemtől mentes lovon lovagolhat.Tudomásul kell vennünk azt, hogy minden ló egy önálló személyiség, ugyanúgy, mint mi emberek, így mindegyiket személyre szabottan kell képeznünk. Vannak hasonló karakterűek, de két egy forma ló nincs.

Nagyon fontos, hogy megismertessük lovainkkal a mára nagyon nagyot változott világunkat, hogy ne mindig csak egy ingerszegény környezetben tudjanak teljesíteni. Ezért lényegesnek tartom a külső helyszíneken való tréningezést is, pl.: rét, folyópart, szomszéd lovarda. A lovat addig kell szoktatnunk a számára negatív közeghez, amíg azt meg nem szokja és természetessé válik számára a közeg.

A gyakorlatok során nemcsak a lovak, de mi magunk is egyre érzékenyebbé válunk. Lehet tanulmányozni a lovakat, de idővel rájövünk, hogy valójában magunkat elemezzük. Lehet tréningezni őket sokat, de idővel világossá válik, hogy saját magunkat is tréningezzük. Rájövünk, hogy egész idő alatt önvizsgálatot is tartottunk.

Vallom, hogy nem létezik a lovak számára és így számomra sem megoldhatatlan probléma. Ha egy újabb fóbia ütné fel a fejét, akkor a természetes lókiképzés alapjaira támaszkodva, sok türelemmel és hozzáértéssel orvosolni lehet azt. Ehhez viszont elengedhetetlen, hogy sosem hagyhatjuk lankadni figyelmünket a ló irányába.